Amikor gyermekként sorra olvastuk a lélegzetelállító Verne-regényeket (mert nekünk még azok voltak és csak azok képviselték a sci-fit, hisz a műfaj Magyarországon akkor még nem született meg!), csodás világ bontakozott ki a szemünk előtt. Bekóboroltuk az óceánok mélységeit a szuper-tengeralattjáró Nautilus burkában Nemo kapitánnyal, repültünk Hódító Roburral az észak-amerikai kontinens fölött, akár még a Holdra is eljuthattunk egy Földről kilőtt rakétában. Élveztük, hogy bátor férfiak és nők a tudomány eszköztárával felfegyverkezve vállalkoznak mindarra, amire mások elégséges tudás és erő híján nem is mernek gondolni.

Ámde honnan is tudhattuk volna például a Hódító Robur kalandjai kapcsán, hogy a valóság megelőzte a fantáziát? Hogy az ott olvasott repkedő járműveket, mint jelenségeket látták, hallották-tapasztaltak az emberek akkoriban világszerte? Amit azután megírt a sajtó, elolvasott Verne és ettől indult be a képzelete, meg az írótolla?

Bizony, ma már tudható, hogy a világtengereken kóborló Nautilus tengeralattjáró megírása előtt a média sokat foglalkozott egy rejtélyes fémes tárggyal, amelyet tengerészek sokfelé láttak, sőt olykor éjszaka, ha az a felszínen pihent, véletlenül belé is ütköztek. No és az emberek sok mindent láttak szállni a levegőben az 1800-as évek második felében, amikor repülőgépek még nem léteztek. Amit itt alább olvasni fognak, az mind ebből a repülés előtti korszakból származik. Aki pedig kötetbe gyűjtötte a furcsa jelenségek tizenkilencedik századi sorozatát, az ufókutatók köreiben is jól ismert Milos Jesensky cseh kutató, tudós és szakíró.

1880 március 20-án este az Új Mexikó állambeli Galisteo Junction (mai nevén Lamy) város külterületén, telihold fényénél három férfi egy rendkívül nagyméretű, repülő tárgyat figyelt meg. Ez alacsonyan közeledett, alul afféle gondola-szerű része annyira közel jött hozzájuk, hogy valami feliratot is láttak a külső falán. Legalább 8-10 ember ülhetett benne és ahogyan a szerkezet a levegőben mozgott – azt sugallta, hogy a legénysége teljesen uralja és jól vezeti azt. A három ember feje fölé érve valamiféle tárgyak is hullottak belőle, mintha a gép utasai szemetelnének. A tárgyak egyike-másika japán rizspapírra emlékeztetett, sőt az ázsiai nyelv betűihez hasonló jeleket is láttak rajtuk. Mint azt nem sokkal később a “Santa Fé Weekly” című újságnak elmondták (ma onnan ismerjük a történetet).

Ám ha csak ez lett volna az egyetlen ilyen, könnyen legyinthetnénk azzal (mint teszik ezt nyílván az úgynevezett “szkeptikusok” is), hogy egyedi eset, se előzménye, se folytatása, tehát aligha kapcsolódhat a valósághoz. Hogy az a három férfi nyilván többet ivott a kelleténél és ily módon voltaképpen alkoholos hallucináció az egész történet.

Még talán mi is hajlamosak lennénk ezt mondani, különösen több mint száz év távolából. Ám megfigyelhető és utólag is bizonyítható, hogy az észak-amerikai kontinens fölött több hullámban jelentek meg repülő tárgyak – szintén sok évvel vagy évtizeddel az első emberkéz készítette repülőgép felbukkanása előtt! És ezeket nagyon sokan látták. Méghozzá olyan emberek, akik egymásról kölcsönösen nem tudtak, sőt az esetleges, időben előző jelenség-sorozatról sem hallottak soha. Ne feledjük, akkoriban kezdett a “Vadnyugat”, vagyis az Egyesült Államok közepe és nyugati partja benépesülni, primitív városokban éltek a sokszor ugyanolyan primitív emberek, a külvilág hírei ritkán jutottak el hozzájuk, mindenkit csak a saját környéke, városa, szűkebb környezete ügyei érdekelte (ez a szemlélet sajnos máig fennmaradt arrafelé...).

Tehát ha itt láttak egy UFO-t, akkor száz mérfölddel arrébb arról sokáig nem tudtak, vagy éppen sohasem tudták meg. Ha meg amott láttak egyet, arról csak ők tudtak, csak a minden szenzációra éhes kis helyi újság írta meg. Nagyon izgalmas munka lehet manapság körbejárni az Államokat és kikeresni a kisvárosi archívumokból ezeket a régi, poros, töredezett újságlapokat (hisz ezeket senki sem tette fel az Internetre...). Aki elég sok ilyennel találkozik, annak szeme előtt kibontakoznak az “UFO-hullámok” az 1878-1880-as, az 1895-ös és 1897-es évekből. De a jelenség nem korlátozódott ezekre az időszakokra. Kevesen tudják, pedig fontos: a “repülő csészealj” kifejezés, amit egészen az 1960-as, 1970-es évekig világszerte használtak az UFO-kra (sokfelé máig így nevezik őket), egy 1878-as észak-amerikai újságban jelent meg először mint a jelenség összefogó neve. Tudatosítsuk ezt időnként azokban a “szkeptikusokban”, akik váltig állítják, hogy az első UFO-k csak 1947 után bukkantak fel – no persze, akkor is csak a fantáziákban...

De térjünk vissza a tizenkilencedik századi Egyesült Államokba.

Ne feledjük: az emberek akkor is láttak mai értelemben vett UFO-kat, vagyis azonosítatlan – és számukra minden bizonnyal azonosíthatatlan – repülő tárgyakat. Ezek egy része úgy nézett ki, mint a mai repülő korongok, más része viszont úgy, mint Verne könyvében a Robúr-szerkezet. Felül léggömbszerű valami, alul gondola kerekekkel és az egészet valamiféle légcsavarok is hajthatták éppenséggel – erre nézve nem egyeznek a szemtanúk jelentései.

Kalifornia akkori fővárosában, Sacramentóban 1896 november 17-én furcsa kivilágított tárgy jelent meg a késő-délutáni felhős égbolton. Vagy háromezer méter magasságban hosszan körözött a város fölött. A rejtélyes szerkezet többször magasságot változtatott, majd belerepült egy felhőbe és eltűnt. Viszont minden bizonnyal San Francisco felé tartott, ahol még ugyanaznap este megjelent és ugyanúgy viselkedett, mint az előző helyen. Mindkét városban számosan látták, hiszen egész tömegek özönlöttek ki az utcákra. A sajtóbeszámolók híven leírják a tárgy mozgását, de persze senki sem tudta, miről is van szó igazán?

Mint fennmaradt néhány megfigyelő leírása – a repülő tárgyból egy fényszóró világította meg a várost, ez azonban gyakran változtatta színét, hol vörös, hol kék volt. Már csak ezért is biztosak benne az emberek, hogy nem csillagot, hanem egy sebesen mozgó titokzatos tárgyat figyeltek meg.

Pár hét telt csak el, és a jelenség sokfelé ismétlődött. Ahogyan az ilyenkor lenni szokott, mind több szemtanú lett és azok között mindenféle foglalkozású ember akadt. Az Államok nyugati partvidékén szemmel láthatóan vagy ugyanaz a tárgy, vagy hozzá hasonlók repdestek heteken keresztül.

A rejtélyes kivilágított repülő tárgy egy héttel később felbukkant San Joséban, de nemsokára látták a Washington állambeli Tacoma fölött is, ami több mint 1000 kilométerre van San Josétól. Egy nappal később a tárgy elrepült Oakland és Los Angeles fölött is, amelyek viszont az említett városoktól legalább 600 kilométerre délre helyezkednek el. Már az is elgondolkoztató, hogy ilyen rövid idő alatt ilyen nagy távolságokat tett meg – ha ugyanaz volt! – és ez a tény alaposan megrázta a korabeli embereket is.

Említettük, hogy most már nem csak isten háta mögötti kisvárosokban élő, a világról nem sokat tudó emberek látták a repülő tárgya(ka)t. San Franciscoban egy egyetemi professzor, H.B. Worcester a helyi újság tudósítójának elmondta, hogy az éjszakában az égen szálló tárgyon két fényt pillantott meg. Az első fehér volt és nagyon erős. A tárgy minimum 100, maximum 160 kilométeres sebességgel haladhatott (amit a professzor természetesen mérföldben adott meg), és így gyorsan eltűnt a várost övező hegyek mögött. Azt is állította a szemtanú, hogy “meleg levegővel töltött léggömb” emelte a szerkezetet a levegőbe. De hogy ezt honnan tudhatta..? Hacsak nem azért mondta, mert akkoriban ez volt az egyetlen ismert repülő eszköz, és az emberek nem bírtak elszakadni a már ismert sémáktól. (Ez a maiakra is szerfölött jellemző.)

Egy másik professzor és egyben ugyanott, ugyanakkor szemtanú, bizonyos Cross már nem volt ennyire naiv. Elmondta a lap hasábjain: ő is látott már léghajókat, de ez biztosan nem az volt, mert azoknál sokkal gyorsabban és irányítottan repült. Már csak azért is furcsa volt, mert az éjszaka látott, kivilágított tárgy a széllel szemben szállt.

A szemtanúk vallomásait összegezve elmondhatjuk, hogy ők nem csak, sőt elsősorban is nem a ma felbukkanó UFO-khoz hasonló tárgyakat láttak repülni a levegőben. Hanem olyanokat, amelyeket mai tudásunk birtokában a léghajó, a helikopter, a merevszárnyú repülő és a csapkodó szárnyú ( ! ) repülőgép keverékének hihetünk. És mielőtt valaki azt mondaná: hát istenem, kísérleteztek az emberek már akkor is, ki ilyen, ki olyan szerkezetet alkotott – hadd tudatosítsuk ismét. Soha senki nem állt elő azzal, hogy az égen látott szerkezet az ő műve, tessék, itt van, meg lehet nézni közelről is. Az első emberek csak a huszadik század elején emelkedtek a levegőbe. De akkor kik vezették ezeket a repülő, világító, kerekes, légcsavaros “léghajókat”? Amelyeket így utólag akár NTRT-knek, “Nem Tipikus Repülő Tárgyaknak” is nevezhetnénk.

Nem tagadható, hogy a század második felében már voltak próbálkozások motoros léghajókkal. 1852-ben Párizs fölött már repdesett egy acélvázas, valamennyire kormányozható motoros léggömb, majd 1865-ben New Yorkban is próbálkoztak egy hasonló szerkezettel. 1869-ben egy angol feltaláló éppen San Francisco fölött próbálkozott olyan léggömbbel, amelynek szárnyai és motorja is voltak – méghozzá gőzzel hajtott motorja! De ne feledjük, ez is csak pár száz métert repült, aztán leesett és összetört. Az említett próbálkozások mind percekig tartottak csupán és senki sem gondolhatta komolyan, hogy ezek a gépek röpdöstek volna 1000 kilométeres távolságokon, egész államok fölött keresztben-hosszában...

A rejtélyes repülések nem szűntek meg. 1897 januárjában Nebrasca különféle városai fölött bukkantak fel a furcsa szerkezetek. A tanúk szerint henger alakú, maximum 15 méter hosszúak voltak, elől mindig egy nagy erejű, fényes reflektorral, oldalt hat kisebb lámpával. Márciusban és áprilisban Nebrascán kívül feltűntek Iowa, Kansas, Arkansas, Texas és Tennessee fölött is. A legérdekesebb napnak 1897 április 10-e számított, amikor a rejtélyes légi jármű az illinois-i Quincy városa fölött derült időben hosszan körözött körülbelül 150 méter magasságban. Mindenki jól láthatta, és látta is a város apraja-nagyja. A leírások szerint a henger alakú test ezüstösen fénylő fémből, talán alumíniumból készült, kétoldalt valami mozgott rajta ütemesen, mintha legyezett volna, de a szemtanúknak olyan érzésük volt, hogy nem ez repítette előre a hajót és nem is ez tartotta fenn a levegőben. Mint azt a Sioux City Journal 1897 április 17-i számában olvashatjuk, az első fehér lámpán kívül az egyik oldalán zöld, a másikon piros fényeket láttak. A St. Paul Pioneer Press című újság viszont 1897 április 12-én azt írta, hogy azon a szerkezeten, amit arrafelé láttak, alul és felül két sorban voltak elhelyezve kisebb fények.

1897. április 12-én különben az illinois-i Lincoln városában is láttak egy ilyen tárgyat. Ötven szemtanú figyelte egy V-alakú repülő tárgy mozgását az égen, mi több, a hajtómű zaját is hallották. Szerintük ez a méhkas halk zümmögéséhez volt hasonlatos.

Többen többfelé – számos nyomtatásban megjelent beszámoló szerint – láttak középen henger alakú “léggömböt”, amelyet kétoldalt le-fel csapkodó szárnyak hajtottak előre. Mások úgy vélték, igazi szárnyak ezek, csak éppen folyton mozognak, nem merevek, mint a mai repülőgépeknél. Csak hát az a helyzet, hogy máig sem sikerült senkinek madárként csapkodó szárnyú gépet, úgynevezett ornitoptert készíteni. Ma már persze nem is próbálkozik vele senki Bebizonyosodott, hogy csak igen rossz hatásfokkal működtethető.

Jules Verne – “Verne Gyula” – 1863-ban, mint egy repülést előmozdító társaság tagja saját szemével látott helikopterszerű, forgószárnyas gépmodellt és lelkes cikkben számolt be erről egy folyóiratban. Azt bizonygatta a nyájas olvasóknak, hogy a jövő a levegőnél nehezebb gépeké – amit rajta kívül akkor még nagyon kevesen értek fel ésszel és még kevesebben hittek el. Aztán olvasva az amerikai sajtó beszámolóit, végül is annyira fellelkesült, hogy Hódító Robúrját feledve a huszadik század elején már A Világ Ura c. regényében a hős a szárazon, levegőben, vízen és víz alatt egyaránt közlekedni képes szerkezettel járja be a kontinenseket.

Sok jel mutat arra, hogy azok a “Vadnyugat” fölött látott szerkezetek vagy 1) emberi készítmények voltak, vagy 2) idegen lények járművei. Az első mellett szólnak a primitív technikai megoldások (csapkodó szárnyak...), ugyanakkor, ha korabeli emberek készítették volna őket, bizony csak előkerült volna az idők során egy-egy épségben maradt példány. Avagy maguk a feltalálók, gyártók. De ilyenről nem tudunk.

Ha a második változatot hisszük valósnak - erre utal a hajtóművek szinte hangtalan üzemmódja is, amire a tizenkilencedik századi technika semmiképpen sem lett volna képes és az, hogy egy idő után a légi járműveket többé senki sem látta és utasaik sem kerültek elő – akkor viszont azt kell feltételeznünk, hogy az 1880-es évektől csaknem a század végéig hiteles, valódi UFO-kat láttak az amerikai városok lakói.

Az előző részben írtuk, hogy a tizenkilencedik században Észak-Amerika számos állama és városa fölött rengeteg esetben jelentek meg léggömbhöz hasonló, csapkodó szárnyú vagy mindezeket mellőző ám furcsa alakú repülő tárgyak. Volt köztük V-alakot utánzó UFO is, és ezek vagy zajtalanul vagy csak nagyon halk zümmögést hallatva szálltak az éjszakai vagy nappali égbolton. Megírtuk azt is, hogy a korabeli média sokat írt erről, és ez eredményezte, hogy a nagy francia tudományos-fantasztikus író, Jules Verne megírta regényeit az ehhez hasonló légi járműveken kalandozó hőseiről.

1897. április 10-én - azokban a hetekben szerte az Államokban látták a repülő tárgyakat - egy kansasi farmer és fiai a saját szemükkel látták, hogy egy ilyen szerkezet földközelbe ereszkedik, és az idegenek lasszóval elrabolnak egy borjút. Pár nap múlva egy szomszédos farmer a saját földjén megtalálta az állat bőrét és rajta a tulajdonos beégetett jelét. Gyakorlatilag ez volt az első ismert és feljegyzett eset a Föld történetében, hogy idegenek háziállatot raboltak és öltek meg, amire aztán később, a huszadik század második felében ismét rengeteg példa volt. (De hogy miért történt mindez, arra sem akkor, sem ma nincs értelmes magyarázat.)

Feltűnő viszont egy másik dolog, amit a szemtanúk egy része teljes határozottsággal állított. Nevezetesen az, hogy az elszálló szerkezetekből - ha azok elég közel voltak - zeneszót és/vagy beszélgetést hallottak! De sohasem értették, milyen nyelven folyik a társalgás, és a zenét is csak foszlányokban hallották. Mivel nem feltételezhető, hogy komplett zenekarokkal szálltak volna a mulatozó hölgyek és urak, hát erős a gyanú, hogy akik a gépeket birtokolták, rendelkeztek valamilyen hangrögzítő berendezéssel is.

De hát kik vezették a gépeket? Vannak beszámolók olyanoktól is, akik... találkoztak az idegenekkel!

Ne feledjük, mindez az 1800-as években történt Amerikában. Elsőnek egy texasi lakos közölte, hogy egy domboldalon véletlenül összefutott egy ilyen szerkezetet a földön javítgató társasággal. Vezetőjük Charles Davidson sacramentói professzor néven mutatkozott be neki, de később kiderült, hogy Sacramentóban nincs és nem is volt ilyen nevű professzor... A legénység különben a bajuszos “professzoron” kívül egy nőből és két gyerekből állott.

Egy arkansasi lakos hasonlóképpen írta le őket: akkor is a földön álltak és javították a gépet. Aztán 1897. április 11-én Minnesotában látták feltehetően ugyanazt a hajót, akkor odafent repült, de nem túl magasan. Szintén kivették a lámpafénynél egy férfi, egy nő és néhány kisebb alak (gyerekek?) körvonalait. Másnap többfelé is látták ugyanazt (?) a járművet, többek között a Missouri állambeli Springfieldben. Itt is a bajuszos férfi vezette a gépet, de az leszállt, és egy majdnem meztelen, fiatal nő volt a társa. Ugyanazon év április 13-án Minnesota államban három tanú éjjel látott egy földön fekvő furcsa szerkezetet, amely közeledtükre felemelkedett. Fehér, piros és zöld lámpasorok világították meg, kicsit olyan volt, mint egy vasúti vagon (ez lehetett a “gondola”, vagyis az utaskabin?). Nesztelenül történt mindez, és a tanúk állították, hogy semmiféle csapkodó szárnyat nem láttak. Az UFO zajtalanul tűnt el a sötét égbolton. De hogy valóban ott volt, azt másnap reggel a tisztáson talált tízegynéhány furcsa, a talajba mélyen beékelődött nyom is bizonyította.

1897. május 3-án egy indianai férfi egy kiszáradt folyómederben leszállt furcsa, hosszúkás repülő szerkezetet látott pihenni. A legénység tagjai ugyan embernek látszottak mind, de a tanú számára érthetetlen nyelven beszéltek, és kiderült, hogy angolul egy szót sem tudnak.

Április közepén egy texasi férfi a városától távol egy mezőn tompa zajt hallott, egy gép szállt le az égből, legénysége a félhomályos éjszakában kijött sétálni a mezőre, majd visszamentek a hajóba és elszálltak. Texasban különben is sokfelé látták a szerkezetet, az ottani sajtó korabeli példányai a mai napig fellelhetők a könyvtárakban. A megsárgult, töredezett lapokról leolvashatjuk az akkori szemtanúk nevét, foglalkozását és persze azt is, mikor, hol, mit láttak, tapasztaltak. Akadt olyan újság is - a “Hudson Daily Post” - amelyik megírta olvasóinak, hogy ha repülő szerkezetet akarnak látni, hol jelenjenek meg következő este, éjszaka, merthogy állítólag valamelyik tanú beszélt egy földre kényszerült szerkezet vezetőivel és azok azt mondták neki: hosszabb időt lesznek kénytelenek itt tölteni, a javítás sokáig fog tartani. (A jelek szerint ezek tudtak angolul..?) De mire az emberek százai este felkeresték azt a helyet a városon kívül, a hajó már elszállt. Lehet, a tervezettnél rövidebb idő alatt sikerült megjavítani? Vagy egy “tanú” ugratta be az újságot és a népet is?

Csupán Texas területén csak 1897. április 13-24 között öt ilyen leszállásról tudunk, mindegyiknek ismert a pontos helye és ideje, valamint az is, hogy a tanúk minden alkalommal - ha éjszaka volt, a sötétség ellenére is - valamennyit láttak a gép személyzetéből is. Minden alkalommal ember formájú lényekről beszéltek, sohasem “kis szürkékről” vagy “zöldekről” vagy bármiféle egyéb, a szokásostól eltérő, sohasem látott lényekről.

A következő ügyet nemcsak az a vidéki újság ismertette, ahol az eset megtörtént. Nem sokkal később a nagy ország szinte összes sajtótermékében napvilágot látott.

A rejtélyes esetre a Nebrasca állambeli Lincoln közelében került sor 1884. június 6-án 13 óra körül. John W. Ellis farmer és néhány cowboya marhákat terelt kint a terepen, amikor valahonnan az égből iszonyú dörrenést hallottak, majd nagy sebességgel egy égő tárgy ereszkedett le, a domb mögött a földnek ütközött, több száz méteres barázdát vájt... A környékbeli “Daily State Journal” lapjain talált leírásból kitetszik: először mindenki meteoritra gyanakodott. Ámde felismerhetően fémdarabok, alkatrészek hevertek szerteszét, és mind olyan forró volt, hogy még órákig nem lehetett őket kézbe venni. A száraz fű is meggyulladt tőlük. A szerkezet legalább 20 méter hosszú lehetett, de az ütközés következtében a felismerhetetlenségig összeroncsolódott, összeégett. A bámészkodók találtak például egy fogaskerék-darabot, ámde amíg egészben volt, annak legalább 4 méter átmérőjűnek kellett lenni!

Az egyik cowboy óvatlanul túl közel ment az egyik égő alkatrészhez, arca megégett, orvoshoz kellett vinni. Belovagoltak hát a városba és ott elmondták, mi történt. Alf Williamson, a megégett cowboy addigra eszméletét vesztette, később az orvosi kezelés ellenére megvakult, arca pedig a felismerhetetlenségig eltorzult.

Egész tömeg indult a helyszínre - olvashatjuk a lap tudósításában - ám ott még minden olyan forró volt, hogy nem vehettek kézbe egyetlen fémdarabot sem, lapátokkal piszkálták őket messziről. Leginkább egy tengely tűnt fel, amely 40 centi hosszú, 15 cm széles volt, és úgy tűnt, keményebb minden akkor ismert fémnél. Később azonban hirtelen igen nagy eső kerekedett. Olyan sűrűn zuhogott azon a délutánon, amilyen esőt arrafelé még senki sem látott. Fél óra alatt igen sok csapadék hullott, az emberek utána pedig alig találtak valamit a roncsokból. Mintha azok elolvadtak volna a vízben!

Szintén katasztrófa történhetett a texasi Aurora kisváros mellett 1897. április 17-én kora reggel, hat óra tájban. Az egyik amerikai UFO-kutató szervezet emberei 1973-ban még találtak élő szemtanút is! Az akkor már nagyon idős Mary Evans elmondása szerint a jelzett napon 15 éves kislányként vagy száz polgárral együtt látta az égből hulló tüzes tárgyat. Később elmesélték neki, hogy a jármű elégett, vele együtt a pilótája is, aki elég kistermetű férfi volt, és akit aztán rendesen eltemettek. Mellesleg ez az egyetlen olyan eset ebből a korszakból (éppen a legtöbbször felbukkanó UFO-k heteiben!), ahol a tanúk egyöntetűen azt állították, hogy a pilóta nem földi lény volt.

“A katasztrófa helyszíne tele van bámészkodókkal, akik eljöttek megnézni a roncsot és összeszedni emlékbe néhány kis fémdarabot... A pilótát holnap délben temetik” - írta a lap helyszíni tudósítója. Az 1970-es években több kutató próbálta utólag kideríteni, mi is történt? Keresték a fémdarabokat is, hátha maradt valakinél egy-egy ilyen “emléktárgy”, ám sajnos ilyen már nem került elő. Viszont sikerült megtudniuk, hol fekszik a pilóta - egy nagy homokkőtömb alá temették. Egyetlen nap alatt elintézték a formaságokat, kaptak engedélyt az exhumálásra, de előtte a hant fölött fémkeresőkkel kutatva különös felfedezést tettek: a sírban egy nagyobb fémdarab található!

Ám mire másnap reggel a kutatócsapat ismét kiment a temetőbe, megdöbbentő látvány fogadta őket. A nagy homokkőből készült síremlék eltűnt! Pedig azt csak több férfi együttes erővel tudta volna felemelni. A síron pedig egy ásott nyílás jelezte, hogy valakinek sikerült egy-másfél méter mélyről kiszedni az ott lapuló fémdarabot is.

Talán valaki azt hitte, nagy kincs rejtőzhet a kis vidéki temetőben, ha már “washingtoni nagyfejűek” is szeretnék azt kiásni, és egyszerűen megelőzte őket. De akkor mi lett a fémdarabbal?

Mivel a helybeliek nem egyeztek bele a további temetőbeli kutatásokba, a tudósok ismét az egykori földetérés helyén kutattak, és sikerült is találniuk egy kis darab fémet. Ezt aztán úgy vigyázták, mint a szemük fényét, és személyesen vitték el egy metallurgiai laboratóriumba. Majd egy másikba és végül egy harmadikba is, hogy azok egymástól függetlenül állapítsák meg, amit lehet.

Nos, a laboratóriumok meglepő eredményre jutottak. A fém tiszta alumínium volt nagyon kevés vassal keverve. Viszont nyoma sem volt benne cinknek és réznek, amelyek a hutákban mindig belekeverednek a kohászati folyamatok során. Már persze csak akkor, ha a fémet földi kohászati üzemben készítik el...

A bonyolult vizsgálatok és helyszíni kutatások, valamint a korabeli sajtóban akkoriban megjelent beszámolók alapján valamennyire sikerült rekonstruálni a katasztrófát. A szerkezet ismeretlen okból és ismeretlen magasságban meghibásodott, vesztett magasságából. Amikor már a város fölé ért, a korai óra ellenére azért rántott ki az ágyából oly sok szemtanút, mert szinte a házak tetejét súrolva repült. Éktelen zajt bocsátott ki magából, nem tudni, hogy ezt a hajtómű okozta-e, vagy a súrlódás, vagy mindkettő? A szerkezet akkor már égett. Lánggal lobogott - mint a tanúk elmondták a sajtónak. A “Dallas Morning News” és a “Fort Worth Register” riporterei perceken belül a helyszínen voltak, mégis elkéstek. Addigra már le is játszódott a dolog.

Az ismeretlen eredetű repülő tárgy dél felől érkezett, és északra repült. Másodpercenként - a szemtanúk állításai szerint - 20-22 métert tehetett meg, amihez fogható sebességet akkoriban emberkéz készítette tárgy sehol, a levegőben sem érhetett el. A város északi szélén aztán a magassága a minimálisra csökkent, szerencsére ott már nem voltak házak, ahol a talajhoz ütődött. Megrendült a föld, az emberek egy része kezdetben azt hitte, földrengés van. Sokan viszont már az utcákon rohantak a külváros felé. Mivel nem egy nagy városról volt szó, percek alatt odaértek.

De addigra már a roncs nagy lánggal égett, sőt darabjaira hullott. Az utólagos nyomozás szerint több részletben robbant fel, vagyis a fedélzeten több robbanás követte egymást. Később a helyszínen a szerteheverő fémdarabok közül (amelyek javát a kuriózumokra éhes városiak szedték össze hamarosan) állítólag találtak olyan papírlapokat is, amelyeken érthetetlen hieroglifák sorakoztak. De nem nehéz elképzelni, hogy ott, ahol a fémek lángra lobbantak, érintetlen papírmaradványokra bukkanhattak volna..? Ez már csak utólagos szépítésnek, adaléknak tűnik, aminek semmi köze a valós eseményekhez.

Önkéntelenül is feltoluló kérdéseinkre nem kapunk választ. A “vadnyugati UFO-k” ügye éppen olyan rejtélyes, mint a ma körülöttünk repdeső azonosítatlan repülő tárgyaké. A tanúk szerint gyakorta olyanok voltak ezek, mintha emberek készítették és használták volna őket - ámde a technikai megoldás műszaki zsákutcát képviselt (legalábbis jelenlegi tudásunk és az azóta választott fejlődési irányhoz képest), és nem maradt fenn semmilyen fizikailag értékelhető tárgyi bizonyíték. Nyilvánvaló, hogy voltak akkor is olyan UFO-k a levegőben, amilyeneket ma sokszor lehet látni - de kellett legyenek ilyen furcsa, szárnyakkal csapkodó, vagy léggömbhöz hasonlatos, csöndesen szálló repülő szerkezetek is. Amelyeknek legénysége - ha hihetünk a szemtanúknak - olykor nagyon is emberi külsővel rendelkezett, máskor meg egy csöppet sem tűnt emberinek...